A kövirózsa a varjúhájfélék (Crassulaceae) kövirózsaformák (Sempervivoideae) alcsaládjának két nemzetsége. Alakjuk hasonlósága miatt időnként „kövirózsának” nevezik még az Aeonium, a Tacitus és az Echeveria nemzetség tagjait, sőt, más tőrózsás növényeket is, de szűkebb értelemben csak a télálló Sempervivum és Jovibarba nemzetség tagjait tekintjük kövirózsának (a Jovibarbát korábban a Sempervivum alnemzetségeként kezelték). Magyarországon két fajuk honos.

Elterjedése, élőhelye

Főleg Európában gyakori; jellegzetes levélrózsái többnyire a hegyvidékek sziklás, napos lejtőin tűnnek fel. A karsztsziklagyep egyik jellegzetes növénye.

Megjelenése, felépítése

Pozsgás (levélszukkulens) évelő, sok sarjat nevelő, talajtakaró vagy párnás. Tőrózsában növő levelei változatos méretűek; csúcsuk a fajtól függően tompa vagy hegyes; a színük zöld, kékes vagy pirosas.

Kétivarú, aktinomorf virágai vastag, pozsgás levelekkel vagy pikkelylevelekkel borított száron a kifejlett tőlevélrózsák közepéből emelkednek ki, és annak csúcsán, bogernyővirágzatban nyílnak a nyári hónapokban. Színük fajonként más és más: többnyire fehér, sárga, rózsaszínű, piros, számtalan árnyalattal. Az elvirágzott tőrózsák elpusztulnak, de az addigra legyökerezett sarjak tovább élnek és áttelelnek. Erre utal a Sempervivum nemzetség – és vele az alcsalád – neve is (semper = mindig, állandóan; vivum = élő, eleven).

Életmódja, termesztése

Szélsőségesen szárazságtűrő, igénytelen növény. A sok napsütést meghálálja: minél több a fény, annál jobban fejlődik. Csak a pangó vizet nem tűri: olyan helyekről, ahol a víznek nincs lefolyása, könnyen kirothad. A legalkalmasabb számára a kevés humuszt tartalmazó, laza, jó vízáteresztő talaj.

Felhasználása

A sziklakertek elmaradhatatlan növényeiként számos fajt dísznövényként termesztenek. Sok kertészeti változat kapható különböző fantázianeveken. A szárazon hagyott támfalak réseibe is ültethetünk kövirózsákat. Néhány faj gyógyhatású (Sempervivum tectorum – fülfű). A kövirózsa leveléből kinyert zöldes színű folyadék kiváló gyulladásgátló hatású. Huzat, fülfájás, fogfájás és nyaki nyirokmirigy duzzanatok kezelésére is alkalmas, a levével átitatott vattával dugaszoljuk be a fület éjszakára.

Fajok

Sempervivum nemzetség:

  • Sempervivum allionii
  • Sempervivum altum
  • Sempervivum andreanum
  • pókhálós kövirózsa (Sempervivum arachnoideum),
  • Sempervivum arenarium
  • Sempervivum arvernense
  • Sempervivum assimile
  • Sempervivum atlanticum
  • Sempervivum aureum
  • Sempervivum balsii
  • Sempervivum barbatum
  • Sempervivum berthelotianum
  • Sempervivum blandum
  • Sempervivum borisovae
  • mészlakó kövirózsa (Sempervivum calcareum),
  • Sempervivum cantabricum
  • Sempervivum caucasicum
  • Sempervivum ciliatum
  • pillás kövirózsa (Sempervivum cilliosum, illetve Sempervivum ciliosum),
  • Sempervivum cuneatum
  • Degen-kövirózsa (Sempervivum degenianum),
  • Sempervivum decorum
  • dolomitlakó kövirózsa (Sempervivum dolomiticum)
  • Sempervivum erythraeum
  • Sempervivum giuseppii
  • Sempervivum glaucum
  • Sempervivum glutinosum
  • Sempervivum grandiflorum
  • Sempervivum heuffelii (régi nevén: Diopogon heuffelii),
  • sárga kövirózsa (Sempervivum hirtum, régi nevén: Diopogon hirtus),
  • Sempervivum holochrysum
  • Sempervivum ingwersenii
  • Sempervivum kindingeri
  • Sempervivum kosaninii
  • Sempervivum leucanthum
  • Sempervivum macedonicum
  • Sempervivum manriqueorum
  • rózsás kövirózsa (Sempervivum marmoreum vagy Sempervivum schlehanii),
  • Sempervivum minus
  • havasi kövirózsa (Sempervivum montanum)
  • Sempervivum navadense
  • Sempervivum octopodes
  • Sempervivum ossetiense
  • Sempervivum palmense
  • Sempervivum pittonii
  • Sempervivum poculiforme
  • Sempervivum pumilum
  • Sempervivum reginae-amaliae
  • Sempervivum ruthenicum
  • Sempervivum sanguineum
  • Sempervivum schnittspahnii
  • Sempervivum tabuliforme
  • fülfű (vagy házi kövirózsa, fali kövirózsa Sempervivum tectorum),
  • Sempervivum thompsonianum
  • Sempervivum transcaucasicum
  • Sempervivum triste
  • Sempervivum urbicum
  • Sempervivum velutinum
  • Sempervivum verlotii
  • Sempervivum wulfenii

Jovibarba nemzetség (igen hiányosan):

  • Jovibarba globifera,
  • Jovibarba sobolifera Sims.

Forrás

  • Szűcs Lajos: Kedvelt kaktuszok, pozsgások. Gondolat. Budapest, 1984. p. 264.
  • sempervivum.extra.hu -a kövirózsák oldala
  • Kövirózsa Sempervivum sp.
  • Fali kövirózsa (Sempervivum tectorum L.)

Külső hivatkozások

  • Pozsgás.lap.hu - linkgyűjtemény

Kövirózsa (<span>Sempervivum sp.</span>)