A Távol-Keletről származó kínai- vagy Callery-körtének jellegzetesen keskeny kúp formájú, 3 méter széles koronával rendelkező, 10-12 méter magasra megnövő fajtája. Növekedési erélye mérsékelt, a faegyedek koronaformája kompakt, egyöntetű. Levele egész évben fényes olajzöld, mely őszre bordó-bronzos színezetet vesz fel. Összetett virágzatai dúsak, fehér színűek, melyek az egész koronát elborítják. Körte-termése kis méretű, csoportosan álló, sárgásbarna, nem ehető.

Gyökérzete a körtékre jellemzően karószerű (amennyiben nincs súlyosan megsértve), így a szárazabb, valamint az enyhén lúgos és az időszakosan nedves, nehezebb talajokon is megél. A légszennyezettséget jól tűri. Fényigényes. Fenntartása könnyű, betegségeknek ellenálló fajta. Elsősorban keskeny utcák fásítására, autóparkolókba, keskeny elválasztósávokba vagy parkfának, illetve kertekbe való telepítésre is kiválóan alkalmas.

Meg kell jegyezni azonban, hogy a faj, illetve a fajta szélesebb körű elterjedésének kockázatai is lehetnek, ugyanis előfordulhat a kínai körtének a magyarországi őshonos körtékkel való spontán kereszteződése, ami által a faj veszélyesen kivadulhat. Erről a fontos kérdésről kaphatnak további információkat az alábbi webcímen: http://novenyvedelem.agroinformkiado.hu/cikkek/rovat1/lisztharmat_a_callery_korte_pyrus_calleryana_decaisne_egy_uj_betegsege). Telepítését tehát mértékkel és kellő körültekintéssel kell végezni.

(további információk angol nyelven: http://www.flemings.com.au/topten_details.asp?CULT_ID=CAPITAL1)

(fénykép: http://www.thetreefarm.com)

Kínai körte, Callery-körte 'Capital' (<span>Pyrus calleryana</span> ''Capital'')

Hasonló növények

Kínai körte, Callery-körte 'Chanticleer' (Pyrus calleryana ''Chanticleer'') Kínai körte, Callery-körte 'Chanticleer' (Pyrus calleryana ''Chanticleer'')
A Távol-Keletről származó kínai- vagy Callery-körtének...

Vadkörte (Pyrus pyraster) Vadkörte (Pyrus pyraster)
A vadkörte viszonylag gyors növekedésű...

Oszlopos körte 'Beech Hill' (Pyrus communis ''Beech Hill'') Oszlopos körte 'Beech Hill' (Pyrus communis ''Beech Hill'')
Lombhullató, karcsú, kúp alakú fa, az...

Összes 44 hasonló növény megtekintése »