A közönséges tiszafa vagy tiszafenyő (Taxus baccata) a tiszafafélék (Taxaceae) családjába, a Taxus nemzetségbe tartozó, Magyarországon védett, örökzöld növényfaj. Korábban egyszerűen tiszafának hívták, ám ahogy a nemzetség többi faja is ismertté vált, a „közönséges” előnevet kapta. Nyugat-, Közép- és Dél-Európában, Északnyugat-Afrikában, Észak-Iránban és Délnyugat-Ázsiában honos. Magyarországon is őshonos, középhegységi faj; megtalálható például: Bükk – Ómassa, Lillafüred; Bakony – Szentgál, Herend, Bakonybél területén, és még sok helyütt diszperz jelleggel.

Lassan növő, de igen hosszú életű növény, példányai 500-1000, egyes esetekben akár 2000 évet is megérnek. Közepes hőigényű, árnyéktűrő, mezofil, baziklin növény. Fája vörösesbarna, igen kemény, tömör. A nyesést jól bírja, így parkokban, kertekben szép formák hozhatók ki belőle – több mint 200 termesztett változata ismert.

Jellemzők

Apró vagy közepes termetű örökzöld fa, tipikusan 10-20 m (legfeljebb 28 m) magasra nő meg. Ormós, csavarodott göcsös, elágazó törzsének átmérője 2 méter (legfeljebb 4 méter) is lehet. A kéreg vékony, vörösesbarna, cserepesen leváló. Hajtásai vékonyak, hajlékonyak, Levelei lándzsásak, sötétzöldek, 1-4 cm hosszúak és 2-3 mm szélesek, a tűk a vezérhajtáson körkörösen, az oldalhajtáson fésűsen állnak. A levelek igen mérgezőek, és a magköpeny kivételével a növény minden része mérgező.

Többnyire kétlaki, de egyes példányok egylakiak is lehetnek, sőt ivart is válthatnak.

A porzós tobozok gömbölyűek, 3-6 mm átmérőjűek, kora tavasszal szórják el pollenjüket.

Magvas tobozaik redukáltak, csupán magános magkezdemény fejlődik. A 4-7 mm hosszú, kemény magot részben fedő pikkelyekből 6-9 hónappal a beporzás után, augusztus-szeptemberben húsos, élénkpiros, bogyóra emlékeztető, felül nyitott, 8-15 mm hosszú magköpeny (arillus) fejlődik. Az igen édes ízű magköpeny nem mérgező, így a madarak megeszik, és a magokat emésztetlenül elpottyantják. A magköpeny érése 2-3 hónapos időtartamban elnyújtott, így növelve a magok terjedésének esélyeit. Maga a tiszafa magja rendkívül mérgező és

Lassan nő, ám igen magas kort megérhet, az eddig mért legnagyobb törzsátmérővel, 4 méterrel rendelkező példány valószínűleg 2000 éves is lehet. A tiszafák pontos korát igen nehéz megállapítani: a fa igen kis része olyan idős, mint az egész példány, az ágak pedig a korral üregessé válnak, ami az évgyűrűkön alapuló kormeghatározást (dendrokronológia) lehetetlenné teszi. Állítólagosan 5000-9500 éves fák is léteznek, de a növekedés sebességéből és a környező területek régészeti vizsgálatából arra lehet következtetni, hogy a legidősebb fák, mint például a skóciai fortingalli tiszafa is inkább „csak” 2000 év körüliek lehetnek. Még ezt az alacsonyabb becsült életkort figyelembe véve is, a közönséges tiszafa a leghosszabb életű európai növényfaj.

Hatóanyaga

A magköpenyt kivéve a fa minden része mérgező. Taxán típusú mérgező alkaloidok, diterpének, cianogén glikozidok (taxifillin), biflavonoidok (szkiadopitizin és ginkgetin) találhatók benne. Az elhervadt vagy szárított levelek is toxikusak. Lovak számára a legmérgezőbbek, 200-400 mg/testsúlykg a halálos adag számukra, de a szarvasmarhák, sertések és más háziállatok számára sem sokkal kevésbé mérgező. A tünetek közé tartozik a támolygás, izomremegés, görcsök, ájulás, nehéz légzés és végül a szívelégtelenség. A halál gyors beállta miatt azonban sokszor a nem minden tünet figyelhető meg.

Mérgező volta ellenére korábban felhasználták férgesség kezelésére, szívgyógyszerként, menstruáció megindítására. A homeopátiában emésztési panaszok és bőrkiütés ellen adják.

Az igen ritka amerikai tiszafa (Taxus brevifolia) kérgéből sikerült paclitaxelt, egy sejtosztódást gátló anyagot (egy kemoterápiás gyógyszer előanyagát) előállítani. Az újabb kutatások alapján ezt és a docetaxelt már elő lehet állítani a közönséges tiszafa leveleiből (tehát egy könnyebben újratermelődő forrásból) nyert előanyagok félszintetikus átalakításával is. Emlő- és petefészek-daganatok kezelésében engedélyezett használata.

Előfordulása a kultúrában

  • Sylvia Plath költészetében gyakran előforduló jelkép
  • a Harry Potter regényekben Voldemortnak tiszafa varázspálcája van
  • John Keats A melankóliáról c. versében írja: „poklos csucsor fürtös diszét se tűrd; / setét füzéredűl taxus-bogyót / ne pergess” (Tóth Árpád fordítása)
  • Agatha Christie Egy marék rozs c. regényében a gyilkos a tiszafa mérgező alkaloidját használja fel tette elkövetéséhez.
  • T. S. Eliot Négy kvartettje közül a Little Gidding c. versben írja: „A rózsa pillanata meg a tiszafa pillanata / Ugyanaddig tart.”

Források

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Taxus baccata című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul.
  • Tiszafa és ismertebb fajtái
  • Ingrid és Peter Schönfelder: Gyógynövényhatározó, 2001 (ISBN 963 684 124 1)

Külső hivatkozások

  • Tiszafa - fajták ismertetése képekkel

Jegyzetek

  1. ^ a b c Rushforth, K. (1999). Trees of Britain and Europe. Collins ISBN 0-00-220013-9.
  2. ^ a b Mitchell, A. F. (1972). Conifers in the British Isles. Forestry Commission Booklet 33.
  3. ↑ Dallimore, W., & Jackson, A. B. (1966). A Handbook of Coniferae and Ginkgoaceae 4th ed. Arnold.
  4. ↑ Lewington, A., & Parker, E. (1999). Ancient Trees: Trees that Live for a Thousand Years. London: Collins & Brown Ltd. ISBN 1-85585-704-9
  5. ↑ Harte, J. (1996). How old is that old yew? At the Edge 4: 1-9. Available online.
  6. ↑ Kinmonth, F. (2006). Ageing the yew - no core, no curve? International Dendrology Society Yearbook 2005: 41-46.
  7. ↑ Tiwary, A. K., Puschner, B., Kinde, H., & Tor, E. R. (2005). Diagnosis of Taxus (Yew) poisoning in a horse. J. Vet. Diagn. Invest. 17: 252–255.

Bővebben: http://hu.wikipedia.org/wiki/Közönséges_tiszafa
Közönséges tiszafa (<span>Taxus baccata</span>)