A hegyi szil a szilfafélék (Ulmaceae) családjának szil (Ulmus) nemzetségébe tartozó, tojásdad vagy terebélyes koronájú, lombhullató fa. Régebbi szakmunkákban U. scabra és U. montana néven is szerepel.

Elterjedése, élőhelye

Tipikus európai faj, amely kontinensünkön annak északi és déli peremvidéke kivételével mindenütt megtalálható. A hegyvidéki erdőkből időnként lehúzódik a nedves talajú ártéri ligeterdőkbe is. A legészakabbra (a 67. szélességi fokig) Norvégia Északi-tengeri partvidékén hatol fel; Nyugat-Európában az atlanti partvidékre már nem ereszkedik le.

A Kárpát-medencében többnyire a 430–1050 m magasságtartományban nő. A legmagasabbra a medence déli peremén, a Godján-Szarkó-hegységben hatol: itt az északkeletnek folyó Suku völgyében egészen 1460 m-ig fölkapaszkodik. Hazánkban a bükkösökön kívül a szurdokerdők és a patak menti égerligetek jellemző fája. Az Alföld peremén a keményfaligetekben ver tanyát, így ezekben mindhárom magyarországi szilfa faj előfordul. A folyók mentén a cseres–kocsánytalan tölgyesekben és az erdős sztyeppen is megél.

Megjelenése, felépítése

Közepes termetű fa, amely többnyire nem nő 25 m-nél magasabbra, de esetenként akár a 40 m-t is elérheti. Törzsén és körülötte nem fejleszt sarjhajtásokat, illetve gyökérsarjakat. Törzse már igen alacsonyan több, gyakran csavarodott sudárra ágazik szét. Kérge kezdetben sima, később mély hosszanti és sekélyebb keresztbarázdák tagolják. A fiatal hajtásokon és a kéreg árkainak mélyén a friss héjkéreg vörösbarna színű, később sötétszürkévé, sötétbarnává válik. A kéregcserepek felső rétegei idősebb korban lehámlanak. A fiatal hajtások szőrösek.

Vesszői rugalmasak. Feltörő ágai ívesen lehajlanak, végük gyakran a földig ér.

A többi szil fajtól leginkább nagy, rövid nyelű, érdes tapintású levelei alapján különböztethetjük meg. A szilekre jellemzően részaránytalan, váltakozva álló levelek 5–16 cm hosszúak és néha ugyanilyen szélesre is kikerekedhetnek. Alakjuk jellemzően fordított tojás: a csúcs felőli harmadon a legszélesebbek. A hajtások végén nagyra nőnek, beljebb kisebbek. A levelek között elvétve háromcsúcsúak is vannak (a levél felső részén a csúcs mellett kétoldalt két hegyes karéj-kezdeménnyel). A levél széle egyeletlenül, kétszeresen (a levél alapja felé egyszerűen) fűrészes; fogai előre hajlanak, a dupla fog sarlószerűen görbült. A levélnyél rövid (mindössze 3–6 mm). A levél két fele nem egyformán fut le a nyélre; azt az egyik fél gyakran eltakarja. A levél színe matt sötétzöld, fonáka világosabb. A vastagabb erek mentén finom fehér szőrzet nő. Oldalanként 13–20, villásan elágazó mellékere fejlődik ki.

Feketésbarna, kúp alakú rügyein rozsdabarna szőrzet nő. Apró, csökevényes virágtakarójú, általában kétivarú, esetenként csak porzós, a portokoktól borvörös virágai gömbölyű csomókban nyílnak. A forrt leplű virág 5-6 tagú; a porzók száma megegyezik a lepelfogakéval. A kétkaréjú bibe élénkpiros. A virág csúcsán rozsdabarna szőrök nőnek.

Termései hártyás karimájú, kerekded vagy visszás tojás alakú lependékek. Az érett termés 1,5–2,5 cm hosszú, kocsánya alig egy milliméteres. A makk a termés közepén ül.

Életmódja

Szereti a hűvös, nedves éghajlatot, ahol tápdús, üde talajban szépen fejlődik. Észak- és Kelet-Európában elsősorban a síkságokon nő; Közép-Európában és a Balkánon viszont (amint ezt magyar neve is mutatja) a hegyvidékeket kedveli, ahol a bükkösök jellemző elegyfája.

Kimondottan hosszú életű; ötszáz évnél idősebb egyedei sem ritkák. Hazánk legismertebb hegyi szilje a Veszprém megyei Ráktanyán áll; törzsének kerülete 480 cm, magassága 18 m.

Virágai olykor már februárban nyílnak, és lombfakadás idejére a termés csaknem be is érik. Termése sokáig zöld marad, majd május első felében beérik és lehull. A lependékek szárnyai a késői lombosodásig fotoszintetizálnak. A szárnyas lependéket messzire elhordja a szél.

Felhasználása

Fája értékes; Nyugat-Európában díszfának is szívesen ültetik.

A magyar erdészek 1999-ben az év fájává választották.

Változatai

Természetes változatok

A többi szil fajhoz hasonlóan a hegyi szilnek is számos változatát különböztetik meg. Hazánkban a legjellemzőbbek:

  • U. glabra var. glabra (törzsváltozat);
  • U. glabra var. pannonica (mirigyes levélfonákkal, levélnyéllel és fiatal hajtásokkal).

Kertészeti változatok

  • Ulmus glabra 'Camperdownii',
  • Ulmus glabra 'Exoniensis'
  • Ulmus glabra 'Lutescens'
  • Ulmus glabra 'Pendula'

Hibridek

A mezei szil és a hegyi szil természetes hibridje a holland szil (U. x hollandica).

Források

  • D. More – A. Fitter: Fák. Fürkész Könyvek. Gondolat Kiadó, Budapest, 1986. p. 132.
  • Hegyi szil
  • Az év fája – 1999
  • Jean-Denis Godet: Fák és cserjék. Officina Nova, 1993. ISBN 963-8185-26-0 p. 192.

Hegyi szil (<span>Ulmus glabra</span> 'Pendula')

Hol kapható?