A 'Relinda' egy tűzelhalással és varasodással szemben rezisztens, elsősorban tárolási célra alkalmas nagy gyümölcsű téli almafajta. Gyümölcse magas savtartalmú. Melegebb termőhelyeken friss fogyasztás céljából is termeszthető, akár nagyüzemben, akár kisebb (öko-) gazdaságokban, kertekben. Fájának különleges habitusával a táj-alakító gyümölcsészetben is fontos szerepet kaphat.

Szülei az 'Undine' és a 'BX 44,14' fajták.

 

Gyümölcse középnagy, gömbölyded, kissé bordázott, szilvára emlékeztető alakú; sárga alapszínen 70%-ban borított piros, vöröses-barnás fedőszínnel.

Gyümölcshúsa kemény vagy nagyon kemény, roppanó, kissé durva szövetű, bőlevű. Íze kellemesen savanykás ill. savas, gyümölcsös ízű, a mandarinra emlékeztető aromájú. A gyümölcsök október elején-közepén érnek, majd tárolást követően december és április között fogyaszthatók. CA-tárolókban akár júniusig is eltartható!

 

Fájának növekedési erélye közepes illetve erős, hosszú, kinyúló ágakkal. Koronája sűrű, jól elágazódó, hajtásai vékonyak. Középkorán fordul termőre, bőven és rendszeresen terem.

Virágzása középkorai, ezért a virágokat a tavaszi fagyok kismértékben károsíthatják. Jó pollenadó. Porzófajtái többek között a Reanda, Reglindis, Rewena, Remo és Idared fajták.

 

A tűzelhalással és varasodással szemben rezisztens, de a lisztharmatra közepesen fogékony.

 

(forrás angol nyelven: http://www.artevos.de/en/list-of-varieties/sorte/relinda.html)

(fénykép: www.pictokon.net)

 

 

 

 

'Relinda' alma (<span>Malus domestica</span> ''Relinda'')

Hasonló növények

'Fuji' alma (Malus domestica ''Fuji'') 'Fuji' alma (Malus domestica ''Fuji'')
A 'Fuji' alma az Észak-amerikai 'Ralls...

'Braeburn' alma (Malus domestica ''Braeburn'') 'Braeburn' alma (Malus domestica ''Braeburn'')
Új-Zélandról származik (1952), feltehetően a 'Lady...

'Florina' alma (Malus domestica ''Florina'') 'Florina' alma (Malus domestica ''Florina'')
A Florina almafajta Franciaországból származik, a...

Összes 118 hasonló növény megtekintése »