A keskenylevelű ezüstfa, ezüstfűz vagy olajfűz (Elaeagnus angustifolia) kis-ázsiai eredetű harmadrendű fa, vagy cserje. Ágai tövisesek, a hajtások, levelek és a termése ezüstös csillámszőrökkel borított. Nagy tűrőképességű faj, amely rossz talajokon, például szikeseken, városi körülmények között parkokban is tenyészik.

Kezdetben gyors növekedésű, nagy bokor, ami idővel 5-15 méter magas, gyakran ferde törzsű fává nő. Az alacsonyabb példányok néha gyökérsarjakkal terjednek. Apró, bóditó illatú sárga virágai a levelek hónaljában május-júniusban nyilnak. Termése ezüstös, majd idővel kissé megbarnuló, lisztes húsú csontár. 

Májusban nyíló illatos, sárgás virágai a törpe hajtások levélhónaljaiban 1-3-asával nyílnak. Temése tojásdad, 1-1,6 cm hosszú csontár. Kezdetben szürke, pikkelyszőrös, érés után kopaszodó, sárgásbarna, ehető, lisztes állományú, a csontáron 8 hosszanti sáv található. A termés érés után a fán marad, a madarak (pl. a fenyőrigó) a téli hónapokban szívesen fogyasztják, magjait (az emésztőrendszerükön áthaladva) sokfelé elhullatják.

Hazája a Földközi-tenger környékétől Mongóliáig terjed. Magyarországon parkokba, erdősávokba korábban tömegesen ültették. Erősen fényigényes, egyébként jóformán mindent kibir: a sovány, száraz, homokos vagy köves talajt, az erős sziket, a szennyezett levegőt. Síkvidéki területeinken erősen terjedő, inváziós faj. Nemzeti parkjainkban a természetes vegetációt veszélyezteti, ezért visszaszorítására komoly erőfeszítések folynak.