A bambuszok a pázsitfűfélék családjába tartozó évelő, örökzöld növények. Több mint 1000 fajuk ismert. Fő előfordulási helyük Északkelet-Ázsiától Délkelet-Ázsián át egészen Északkelet-Ausztráliáig terjed.

Ugyan a pázsitfűfélék családjába tartoznak, sokan mégis bambuszfaként hivatkoznak rájuk, mivel némely fajuk megfelelő körülmények között akár 20 méternél is magasabbra nő, száruk vastagsága pedig meghaladhatja a 15 centimétert is. Persze nem ez az általános. A legtöbb faj magassága 3 és 10 méter közötti, szárvastagsága pedig 2 és 5 centiméter között van.

A hazánkban is egyre népszerűbb növényeket eredeti élőhelyén nagyon sokrétűen, az élet szinte minden területén hasznosítják, felhasználják.

Általában egy az anyanövényről leválasztott gyökérdarabot elültetve történik a szaporítása. A gyökerek (rizómák) a föld alatt minden irányba szétterjednek és ezekről különböző sűrűségben hajtások bújnak elő. A hajtások általában tavasszal jelennek meg, és négy-hat hét alatt megnőnek teljes magasságukra. Ekkor még levélzet nem, vagy csak alig található rajtuk. A gyökérzet fejlettsége határozza meg, hogy a hajtások az adott évben milyen magasra és milyen vastagságban nőnek. A hajtásokkal ellentétben a gyökérzet szinte egész évben – kivéve a téli, fagyos időszakokat – fejlődik. Kordában tartása a nem kívánt hajtások lenyírásával vagy a gyökérzet terjedésének betonnal, erős fóliával (pl. nagy sűrűségű polietilén HDPE) való körbe kerítésével lehetséges. Szinte minden típusú talajban megél, de szereti a tápanyagban gazdag talajt és a bőséges vízellátást.

Nálunk egyelőre inkább dísznövényként termesztik, mivel igen dekoratív növény. Kb. 150 faj fagyálló különböző mértékben. Egyes fajták szárának sárga, másoknak zöld színe van. De van fekete színű változat is. Némelyiknek zöld alapon sárga csíkos a szára, másiké sárga alapon zöld csíkos. Létezik pöttyös mintázatú változat is.

Az alacsonyabb fajtákat talajtakaróként, a közepes növésűeket sövényként, a magasakat pedig ligetek, erdők formájában termesztik.

A szárak az első évben kifejlődnek, vastagságuk, hosszuk a továbbiakban nem változik, de általában öt-hat évig érnek azaz szilárdságuk, keménységük, rugalmasságuk növekszik, utána hasznosíthatóak. Nem is érdemes tovább nevelni őket, mert a továbbiakban az eddigi nettó energia termelőből energia fogyasztóvá lépnek elő, azaz eleinte a lombjuk segítségével cukrot halmoznak fel a rizómákban, míg később, (míg el nem pusztulnak) az elöregedett szárak már nem juttatnak a gyökérzetnek elegendő asszimilált tápanyagot.

A bambuszok levelei általában örökzöldek, de a növény minden évben teljes új levélzetet fejleszt, a régi levelek fokozatosan elszáradnak, lehullanak, összefüggő talajtakarót képezve a növény alatt. A fagykárok is elsődlegesen a bambuszok leveleit sújtják, szélnek kitett területen a fiatal bambusztövek levélzete egy hidegebb tél alatt szinte teljesen elszáradhat. Amennyiben a szárak túlélik a telet, a leveleket a növény tavasszal pótolja.

Az üreges felépítésű, kis súlyú és nagyon hajlékony, rugalmas száraknak köszönhetően az élet szinte minden területén hasznosítható növények. Készíthető belőle kerítés, építési állványzat, kerti vagy akár szobai bútor, de még ékszer is. Japánban íjat is készítenek belőlük, továbbá kb. a XI. században megépített első ágyúk csőanyagául is bambusznádak szolgáltak (ezek a hucsongok).

A talajból kibújt fiatal bambuszhajtás, a bambuszrügy a legtöbb faj esetében ehető. Az ázsiai konyha egyik kedvelt alapanyaga.