Alacsony termetű, sűrűn ágas, lombhullató, vagy félörökzöld cserje. Idősebb ágainak kérge hosszanti szalagokban lehámló, vesszői okkersárgák, merevek, közepes vastagságúak. Rügyei hosszúkásak, sok rügypikkellyel fedettek, virágrügyei sokszor már a tél végén megduzzadnak. Keresztben átellenes állású, kerekded, tojásdad vagy visszás tojásdad levelei rövid nyelűek, ritkásan apró serteszőrösek, 3-7 cm hosszúak, csúcsuk hegyes, válluk lekerekített.

Messze illatozó, virágai kora tavasszal, lombfakadás előtt kezdenek nyílni, de a virágzás a teljes kilombosodásig is eltart. Zigomorf, forrt szirmú 2 cm hosszú virágai egy rövid, közös kocsánynak tűnő redukált virágzati tengelyen ülnek. A két egymás melletti virág alsó állású magháza félig összeforrt egymással. Apró, forrt csészelevelei maradók, halvány sárgásfehér pártájának 4 cimpája felfelé, egy lefelé áll. A hosszú, sárga portokot viselő 5 fehér porzószál és a nagy, kerek sárga bibében végződő bibeszál kilóg a pártából.

Termése szív alakú, éretten puha, édes, alig kesernyés, ehető, piros, feléig összenőtt iker álbogyó. Illatos virágai miatt kedvelt díszcserje. Talajra hajló ágai könnyen legyökeresednek, árnyékban jól bírja a nyári aszályt és nem gyomosít.

A dúsan serteszőrös, lombját télen jobban megtartó, lándzsás lonccal (L. standishii Hook.) alkotott hibridje a korai lonc (L. x purpusii Rehd.) botanikus kertekben magától terjed, szülőfajainál jobban alkalmazkodik a hazai körülményekhez és bővebben terem, terméseit a madarak terjesztik.