A 'Sándor cár' egy XVIII. századi, Ukrajna területéről származó történelmi (őszi) almafajta, mely ellenállóképessége és más kedvező tulajdonságai miatt máig versenyképes maradt. 1817-ben került Angliába, nagy sikert aratva, ahol egy több mint fél kg-os gyümölccsel mutatták be. További nevei: Aporta (eredeti név), Alexander 1st, Grand Alexander, Emperor Alexander, Kaiser Alexander, Beauty of Queen, Russian Emperor, Aport Alexander, Aubertin.

Elsősorban háztartási és piaci almaként tartják számon (rétesalmaként, valamint püré készítéséhez elsőrendű), és csak másodsorban asztali almaként. Édes gyümölcsű. Élénk színe és igen nagy gyümölcse miatt a piacokon tetszetős áru, továbbá gasztronómiai szempontból is jelentős.

 

Gyümölcse nagy vagy igen nagy méterű, kúp- vagy kúpos gömb alakú, enyhén bordázott felületű. Héja finom, sima, szinte zsíros tapintású; fán még kissé hamvas, ledörzsölve fényes. Színe éretten zöldes- (szalma)sárga, a napos oldalán élénk kárminpiros színeződéssel, melyet élénkebb piros, szakadozott csíkok tagolnak. Ez a fedőszín halványabban az árnyas oldalra is áthúzódik. Pontozata ritkás, alig szembetűnő.

Húsa fehér, illetve krémes-, sárgás- vagy zöldesfehér, finom, porhanyó; leve bő, íze édes-cukros (kevéssé savanykás), könnyed, gyümölcsös, kissé fűszeres jellegű. Magháza nyílt, tágas, sok magot tartalmaz.

 

Melegebb vidékeken már augusztus közepe táján, a hűvösebb tájakon október-novemberben érik. Érése elhúzódó, mely átlagosan egy hónapig tart. Gyümölcsei igen jó rétesalmák, nagyságuk dacára jól állnak a fán. Egy-két hónap tárolás után a gyümölcsök felhasználási értéke növekedhet, azonban a tárolási lisztesedésre eléggé hajlamos.

 

Fája erős növekedésű, edzett, koronája - szokványos alanyra oltva - mintegy 7 m magas lesz. Korán termőre fordul és bőven terem. Szétálló ágai terebélyes, nagy koronát nevelnek. Levelei nagyok, vékonyak, nyelük a tövüknél liláspirossal színezettek.

Virágrügyei középnagyok, szürkével tarkított pirosas-barnák. Nagy virágaik elég korán nyílnak. Önmeddő, ezért porzófajta telepítését igényli!

 

Mindenféle alanyon jól díszlik. Magastörzsű fának és alakfának egyaránt alkalmas. Metszés során az átlagosnál valamelyest hosszabbra nyesendő. A metszést jól tűri és jól hasznosítja.

Termőhelyet tekintve nem válogatós, de csak kellően nyirkos talajban hoz bő termést és fejleszt nagy gyümölcsöket. Ahol a talaj nyáron is kellően nyirkos (pl. vizek mentén), ott telepítése javasolt. Ajánlott termőtájak: Nyugat-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Tiszántúl, Nyírség.

 

Varasodással és lisztharmattal szemben ellenálló, a tűzelhalásra azonban kismértékben fogékony.

 

-------

(Források:

http://www.biokontroll.hu/cms/index.php?option=com_content&view=article&id=1388%3Aregi-magyar-almafajtak-elonyben&catid=303%3Agyumolcstermesztes&Itemid=43&lang=hu

 

angol nyelven:

http://www.orangepippin.com/apples/alexander

 

fénykép és szöveg:

http://www.hardyfruittrees.ca/catalog/apple-tree/alexander-apple-tree-an-heirloom-giant-apple-)

 

'Sándor cár' alma (<span>Malus domestica</span> ''Alexander', 'Aporta'')

Hasonló növények

Nemes alma, Házi alma (Malus domestica) Nemes alma, Házi alma (Malus domestica)
Számtalan régi mondás igazolja, hogy a...

'Florina' alma (Malus domestica ''Florina'') 'Florina' alma (Malus domestica ''Florina'')
A Florina almafajta Franciaországból származik, a...

'Jonagold' alma és klónjai (Malus domestica ''Jonagold'') 'Jonagold' alma és klónjai (Malus domestica ''Jonagold'')
Az USA-ból származó almafajta; a 'Golden...

Összes 118 hasonló növény megtekintése »