A rebarbara mindenütt megterem, de szereti a napos helyet és a tápanyagokkal jól ellátott talajt. A hideget és a meleget egyaránt jól tűri, de a hőigénye alapján talán a hűvösebb éghajlatú területeket kedveli. Árnyékos helyen a levélnyele vékony marad. Ha nem akarjuk, hogy magot érleljen, akkor a virágszárat mielőbb törjük ki, mert az sok tápanyagot von el a levelektől. Rövid nappalok idején (télen) csak a vegetatív részek fejlődnek, virágképződéséhez hosszú nappalok szükségesek.
Nagy zöldfelülete miatt sok vízre van szüksége. Jó vízgazdálkodású területeken fejlődik csak kielégítően. A tartósan vízállásos helyeken a gyökértörzse egy-két hét alatt elrothad. Csapadékszegény nyarakon különösen laza, homokos talajokon érdemes öntözni.
Kielégítő hozamot a telepítése előtt szervestrágyázott (10 m2-re 30 kg), majd később minden évben fejtrágyázott területről várhatunk. Fejtrágyaként 10 m2-re 20-30 dkg kevert műtrágyát adjunk, amelyben a nitrogén, a foszfor és a kálium aránya azonos.
Legegyszerűbb szaporítási módja a tőosztás. A kiöregedett töveket is felhasználhatunk erre a célra. A kiásott töveket éles késsel annyi részre vághatjuk, ahány hajtás vagy haj-tásrügy megtalálható rajtuk, de általában négynél többre ne daraboljuk. A feldarabolt gyökértörzseket októberben, az ásás után, elmunkált talajba ültessük el. A rügyek kb. 2 cm-rel kerüljenek a talajfelszín alá. Ültetés után földdel kupacoljuk fel a töveket. Ültetéskor vegyük figyelembe, hogy nagy tenyészterületre van szüksége, ezért a növények egymástól 1-1,2 m-es távolságra kerüljenek. A tőosztás kora tavasszal (február-márciusban) lehetséges.
Dugványok hiányában magról is szaporítható. A magok gyengén csíráznak, ezért egyévesnél régebbivel ne próbálkozzunk. Április végén, szabad földbe, sűrűn vessük, majd kelés után 3-4 hét múlva ritkítsuk ki 8-10 cm-es távolságra. A palántaágyást tartsuk gyommentesen, és ha szükséges, többször is öntözzük. A palánták helyben, takarás nélkül jól áttelelnek, majd a következő év tavaszán ültethetők a végleges helyükre.
Gyógyászati célra általában a 6-8 éves növények gyökértörzsét gyűjtik. Már az i.e. 27. századból való kínai füveskönyv is megemlíti a „nagy sárga gyökeret". A középkorban nagyon drága és ritka volt. Kis adagban inkább az összehúzó hatása érvényesül, nagyobb adagban kifejezetten hashajtó.
Éhínség idején nagyon sok helyen fogyasztották folyamatosan, ami súlyos egészségkárosodáshoz vezetett. Az oxálsav és sói nemcsak mérgezőek, hiszen a szervezetben is jelen vannak a védekezőrendszer (fagocitózis) egyik elemeként. A túl sok bevitel káros. A rebarbarán kívül sok oxálsav található az éretlen paradicsomban, a sóskában, az eperben, a kakaóban, valamivel kevesebb a céklában, a ribizliben, a köszmétében, az uborkában és a répafélékben. Az ételek kombinálásával ezt is célszerű figyelembe venni. A levélnyélből tavasszal, illetve ősszel, amikor kevés a vesekövet okozó oxálsavtar-talma, különféle ételeket (így pikáns ízű kompótot, krémlevest és lepényt), valamint szörpöt és bort készíthetünk.
