Kukoricavirág néven ismerjük a liliomfélék családjába tartozó, Japánból származó, igénytelen kukoricalevelet. Mostoha körülmények között is díszlik, és hozza sötétzöld, hosszú, lándzsa alakú leveleit, illetve kocsány nélküli, lilásbarna virágait. Jóformán elpusztíthatatlan növény, a hőmérséklet-ingadozás mellett a dohányfüstöt is vígan elviseli.

Érdemes megjegyezni, hogy nem igényel nagy cserepet, és nem ajánlatos mélyre ültetni. Megél a lakás legsötétebb zugában is, tehát jól érzi magát az északi fekvésű, kevés fényű szobában is. Télen kiválóan alkalmas a hűvös helyiségek, például előszobák díszítésére. Nyáron a szabadban is tarthatjuk, félárnyékos helyen - a tűző napot azonban nem viseli el, égési foltot kap. Ügyeljünk a mérsékelt öntözésre, mivel a sok víztől megsárgulnak a levelei. Betegségei és kártevői általában nincsenek, a pajzstetű lepheti el.

Az idősebb töveket két-három évenként át kell ültetni a kora tavaszi hónapokban. Ezzel egy időben szaporíthatjuk is a kukoricavirágot: a talaj felszíne alatt húzódó, föld alatti szárát úgy osztjuk szét, hogy minden egyes darabon két-három levél és gyökér legyen. A gyökeret három-négy centiméter hosszúságúra vágjuk vissza. Kis cserepekbe, tápdús talajba ültessük, és meleg helyen tartsuk a gyökérképződés megindulásáig. A tarka levelű változatok kényesebbek, nehezebben gyökeresednek, tápdús földben elveszítik csíkozottságukat. Hosszanti, fehér csíkjait csak akkor tartja meg a növény, ha földjébe a szokásosnál több folyami homokot keverünk, és nem adunk neki tápoldatot.