A datolyaszilvák Délkelet-Ázsia nedves, szubtrópusi tájainak bennszülött növényei. Európai termesztése csak a múlt század végén és századunk elején lendült fel. Nagy termesztési központjai jelenleg a japán, kínai és indiai ősi termőhelyek mellett Kalifornia, Florida, a volt Szovjetunió és a Földközi-tenger vidéke. Az ébenfafélék (Ebenaceae) családjába tartozik. Ehető gyümölcséért nemzetségének egyik faját, a Diospyros lotust is termesztik Dél-Európában, jelentősége azonban jóval kisebb a datolyaszilváénál, számunkra mint alanynövény érdekes.

A datolyaszilva lassan növő alacsony fa vagy bokor termetű, egy- vagy kétlaki növény, magassága 3-15 m. Szabálytalan gúla alakú, laza, bőségesen elágazó koronát fejleszt. Törzse 12-15 cm-es vastagságúra növekszik. Levelei szórt állásúak, bőrneműek. Lemeze (25 x 10 cm) elliptikus vagy tojásdad, rövid, tompa csúcsú, a levél színén fényes sötétzöld, fonákján ezüstös barna szőrű, és lombhullás előtt sárgára vagy narancsvörösre színeződik. Virágai általában egyivarúak, de néha hímnős típusok is megjelennek. A sárgás- vagy zöldesfehér virágokra a négyes szerkezet jellemző. A hímvirágok kisebbek, 0,8-1,8 cm-esek, a hajtásokon csoportosan nyílnak. A 2,5-4 cm széles nővirágok magánosak. Több fajtája május végén virágzik, így a tavaszi fagyok már nem ártanak neki.

Gyümölcse

Nagy, 10-50 dkg-os, csüngő, kb. 8 cm nagyságú, széles-gömbölyded bogyótermései éretlenül hamvaszöldek, éréskor sárgászöld, sárga, narancs- vagy pirosas színűvé változnak. A gyümölcs mindkét végén bemélyedt és gyakran enyhén négyszögletű. A termések alakja ezzel együtt igen változatos, lapított gömb és megnyúlt típusok is előfordulnak. A megtermékenyülés nélkül fejlődő termések rendszerint mag nélküliek. Termékenyülés esetén gyümölcsönként 6-8 db magra számíthatunk. A terméshús a teljes érettség előtt nyersen élvezhetetlen, keserű, erősen csersavas és összehúzó hatású. Érett, lágy állapotban a csersav már részben vagy teljesen eltűnik; a bogyó édes ízűvé és zamatossá válik. Termései októbertől decemberig érnek és a kisebb fagyokat károsodás nélkül átvészelik. Fái rendszeresen és bőven teremnek. Hazai kártevői és betegségei nem ismertek.

A magot érlelő típusok terméshúsa pirosló paradicsomhoz hasonló sötét színű, puha állományú. Éretlen állapotban erősen fanyar ízűek, ezt a 0,1-1,5%-ban jelenlevő csersav okozza. A mag nélküliek aranysárga vagy narancssárga, szilárd húsállományú, édes ízű gyümölcsöket érlelnek, ízük a kajszibarackra emlékeztet.

A beszínesedett, megpuhuló terméseket teljesen érett állapotban szedjük. A gyümölcsöket a rajtuk levő nagy csészelevelekkel együtt, ollóval vagy késsel vágjuk le a hajtásokról. A félig érett termések utóérnek. Tárolás és utóérés után narancssárga húsuk puha, édes sárgabarack-dzsem ízű lesz.

A gyümölcsök húsa zselészerű vagy kemény, édes ízű, nyersen és feldolgozva egyaránt kiváló csemege. Talán a legelterjedtebb gyümölcs az aszalt „kakifüge". Aszalás előtt addig gőzölik a gyümölcsöket, amíg megpuhulnak, és utána laposra préselik. Friss termései 0 °C körüli hőmérsékleten hosszabb ideig eltarthatók. Egyes fajtákon a fanyar íz érett állapotban is érezhető, szokásos ezeket érés előtt leszedni és citromos vízbe áztatni, ami megszünteti a kellemetlen mellékízt. Húsa dietikus jellegű. Terméseiből desszerteket, fagylaltkrémet, dzsemet, szörpöt, gyümölcsízt és befőttet készítenek.

Igényei

Tápanyagban gazdag, jó vízáteresztő képességű talajokon fejlődik kielégítően. Kedveli a nagy humusztartalmat és a rendszeres trágyázást, tápoldatos öntözést (edényes növényeknél). Sok nedvességről kell gondoskodni, de a vízállásos területeket nem bírja. Melegigényes növények, ezért szélvédett, meleg területet válasszunk. Hidegtűrésük jó biztosítéka a hazai termesztésüknek. Az erős fagyokat (-15, -20 °C) is túlélik. Leveleiket az első fagyok után lehullatják. Az őszi kertnek szép díszei, a fák matuzsálemi kort is megérhenek.

A szaporítás utáni első években ajánlatos takarni a fiatal növényeket (szalma, lomb, növényi szárak). Normális fejlődésükhöz szükséges a téli hideg, ezért az edényes növényeket is hideg helyen vagy szabadban (takarással) teleltessük. A fiatal növények alakításával igyekezzünk bokor vagy alacsony törzsű faalakot kialakítani. A szárazabb területeken tartott növényeket az extrém körülményeket jobban tűrő Diospyros lotus alanyokon szaporítsuk.

A szemzett és oltott növények 3-4 éves korukban kezdenek teremni. A virágzás május-június hónapban figyelhető meg. A maghozó típusok csak nővirágokat fejlesztenek, így beporzó, hímvirágos növényekről kell gondoskodnunk a jó termékenyüléshez. Edényes növényeknél, különösen ha védettebb helyen tartjuk, mesterséges beporzással biztosíthatjuk a megfelelő terméskötést. A mag nélküli típusok beporzás nélkül is kötnek terméseket (partenokarpia), ezért lehetőleg ilyen típusokat szerezzünk be az edényes vagy házikerti termesztéshez.

Szaporítása

A datolyaszilvát szemzéssel, oltással és gyökérsarjakról szaporíthatjuk. A magról kelt növények lassan fejlődnek, termésük apró, rossz minőségű. Jó alanyai a saját magcsemeték vagy más faj magnövényei. Leggyakrabban a Diospyros lotus és D. virginiana fajokra oltanak ill. szemzenek. Oltás után a harmadik évben fordulnak termőre a csemeték.

Az ősszel gyűjtött magokat a tél folyamán homokban rétegezve tartsuk, tavasszal cserepekbe vagy szaporítóládába vethetjük. Az egész vegetációs időben sikerrel szemezhetők a legegyszerűbb T szemzési módszerrel. Az oltott növények rövidebb idő alatt virágoznak, és hamarabb koronát fejlesztenek. A datolyaszilva-csemetéket kecskeláb-ékezéssel oltsuk.

A fa termetű datolyaszilvák ritkán fejlesztenek tősarjakat, ha mégis megjelennek, természetes gyökeresedés után szaporításra jól felhasználhatók. Jó termésű növényeket csak kiváló minőségű magról nőtt fák sarjaiból kaphatunk. Ezek gyümölcsei nem okoznak majd csalódást. Az ősszel szedett tősarjakat hűvös helyen teleltessük, és csak tavasszal ültessük végleges helyükre.

A datolyaszilvát edényben vagy állandó helyen, a kertben is nevelhetjük. A hazai teleket jól átvészeli. A megeredt szemzéseket és oltványokat fokozatosan szoktassuk a természetes körülményekhez, és tegyük ki vagy ültessük a szabadba. Ablakpárkányokon, folyosókon és teraszokon is tarthatjuk kisebb példányait.

Ápolása

Metszés: Csak, ha feltétlenül szükséges - koronaalakítás céljából. Ágazata törékeny. Metszés csak rügyfakadás után. A vágási felületet azonnal le kell zárni fasebkezelő szerrel, mert a fa a seben keresztül kiszáradhat!
Ültetés: Talajra nem igényes, de az erősen mocsaras, meszes talajt nem kedveli. 50x50x50 cm mély ültetőgödröt készítsünk, melybe morzsalékos, tápanyagban és humuszban gazdag földet tegyünk. A fát olyan mélyre helyezzük a gödörbe, hogy az oltás 15-20 cm-re a talaj szint alá kerüljön.Ezzel nagy fagyok esetén elkerülhetjük a nemes rész kifagyását.
Öntözés: Főképp az ültetés utáni években bőségesen, de nagyobb korban is meghálálja a sok öntözést nagyobb és több gyümölccsel.
Tápoldatozás: Ültetéskor a gödör aljára szerves trágya terítése ajánlott, legjobb erre a célra az érett marhatrágya. Később csak ősszel, beöntözéssel juttassunk tápanyagot a növénynek. Kártevője hazánkban nem ismert. Vírusra, gombabetegségekre nem érzékeny. Valódi biogyümölcs. A vegetációs időszakban folytatott, nitrogénben gazdag tápoldatozás viszont gyümölcshulláshoz vezethet. Dézsában is kitűnően tartható.

Néhány jó tanács: célszerű datolyaszilvafánkat az első 2-3 évben takarni. A szabadgyökerű növények rosszul viselik az átültetést, lehetőleg konténeres növényt vásároljunk. Nyár közepén, amikor a gyümölcsök dió nagyságúak, a fa ledob egy csomó termést ("válogat"), ez természetes folyamat. Az Olaszországból (főleg középről) behozott csemeték sokkal fagyérzékenyebbek, mint a hazai magról kelt, hazai fákról oltott növények.