Október végén és novemberben a legszebb a kínai lilabogyó (Callicarpa bodinieri). A Kína középső és nyugati részein őshonos lombhullató cserje a nevét Emile Marie Bodinieri misszionáriusról kapta, aki a XIX. század végén hozta be a növényt Kínából Európába.

A felfele álló vesszőjű, V-alakú ágrendszerű cserje 1,5-2 méter magasra nő. Tavasszal bronzosan kihajtó levelei nyáron bezöldülnek, közöttük a nyár közepén, július-augusztusban, a vessző körül emeletes örvökben halvány lilásrózsaszín virágok fejlődnek. A levelek ősszel rózsaszínes pirosra színeződnek, a virágokból pedig zöld, majd októberben megérve fénylő liláskék, gyöngyszerű bogyók fejlődnek.

A bogyók a színes lomb lehullása után decemberben is a vesszőkön maradnak. A bogyók nem mérgezők, de nem ízletesek még a madarak számára sem, ezért egész télen díszítenek.

A kínai lilabogyó minden körülményhez jól alkalmazkodik, de inkább a szárazabb talajt kedveli. Fiatalon kissé fagyérzékeny, ezért első évben a rózsához hasonlóan takarjuk a tövét. Ha bőséges virágzást akarunk napfényes, meleg helyre ültessük és tavasztól őszig bőségesen tápoldatozzuk.

Idegen beporzású növény, ezért a bogyótömeg növelése érdekében 2-3 tövet ültessünk belőle. A telepítésénél nagyon fontos a talaj előkészítése. Alaposan tisztítsuk meg a gyomoktól, a telepítés után pedig fontos a talaj takarása.