A közönséges lucfenyő (Picea abies) egyedei elérhetik az 50 méteres magasságot, törzsük átmérője a 2 métert, életkoruk akár az 500 évet. Leginkább az Alpok, és a Kárpátok 800, és 1800 méter közötti területein alkot zárt erdőségeket. 1–2 cm es sötétzöld, keskeny, négyélű, kemény tűlevelei egyesével a hosszúhajtásokon szórtan állnak. Tobozai felfelé állnak, majd ősszel, amikorra megérnek, lecsüngenek, és egészben hullanak le, ekkor már 15 cm hosszúak. A fák kérge vörösesbarna, esetleg szürke, vékony csíkokban leváló. Koronájuk többnyire sűrű, kúp alakú, törzsük pedig egyenes. A szabadon, nem csoportosan élő egyedek alsó ágai a földig is leérhetnek, – ahol nem ritkán – le is gyökerezhetnek. A sűrű erdőkben az alsó ágak fokozatosan elszáradnak és a törzs egy bizonyos magasságig csupasz. Kúp alakú koronája védelmet nyújt a sűrű havazás ellen. Az ilyen koronán kevésbé marad meg a hó, így jobban bírja sűrű hóesést, ami jellemző életterére. A nemzetség összes fajára jellemző, hogy kezdetben nagyon lassan nő. Tíz év alatt egy, esetleg két méter magasra nőnek, majd gyors növekedés ideje következik, és 30-60 évesen érik el a 25-30 méteres magasságot. Az intenzív növekedésük 100-120 évig tart. A lucfenyők nemzetségében mintegy 50 faj, és ezen belül 250 fajta található. Leginkább a kontinentális éghajlatot kedveli. A talajjal szemben nem igényes. A gyökérzete sekély, szétterülő, ezért igen könnyen esik a viharok áldozatául.

Egy hektár lucfenyő a nyár folyamán kb. 30 kg illóanyagot bocsát ki, ami elég egy város levegőjének megtisztításához. A városok utcáira sűrűn kiültetett lucfenyők elnyelik a zajt, így a mögöttük lakó emberek szinte teljesen zajmentes környezetben élnek.

Magyarországon

Ez a fenyőfaj Magyarország területén csak a Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, valamint az Őrségben őshonos, azonban sokfelé vonták termesztésbe. Egyik legfontosabb importfánk, mivel erdőségeink csupán 1%-át alkotja.

Felhasználás

A leggyakrabban karácsonyfaként használják, és igen népszerű, mivel szép a formája, és a többi fenyőfához viszonyítva olcsó, azonban vágott fenyőként a leveleit hamar lehullatja, mivel a páradús környezetet kedveli, ezért a száraz levegőjű lakásokban vízzel töltött karácsonyfatalpba állítják, hogy megelőzzék a tűlevélhullást. Ezen kívül az iparban többféle formában hasznosítják, nagy a gazdasági jelentősége: Fájából készül a legjobb minőségű papír, továbbá a glicerin, a szesz, valamint

  • hengeres formában: kertépítészet, mély- és magasépítés, vezetékoszlopok stb.
  • fűrészelt kivitelben: ládák, rakodólapok, gerendák, építőipari szerkezeti elemek, zsaludeszkák stb.
  • gyalult kivitelben: ablak-, ajtóelemek, bútorlécek, lambériák, külső és belső épületelemek, létrák, lépcsők részei, parketták, hajópallók, tetőfedő zsindely stb.
  • nagyon szigorú szempontok alapján válogatott anyagából készül a legtöbb húros hangszer rezonánsa, azaz hangot sugárzó alkatrésze, teteje
  • egyéb formában: aprítékok formájában a forgács- és farostlemezgyártáshoz, cellulóz, fagyapot céljára.

A lucfenyő fájának nagy a rezonanciája, éppen ezért nagymértékben felhasználják a különböző hangszerek gyártásánál (hegedű, gordonka, brácsa, pianínó). A sűrű északi erdőkben erre a célra különösen jól rezonáló, 100-120 éves egyedeket választanak ki. A farész évgyűrűinek egyforma vastagságúnak kell lenniük. Az északi zord éghajlati feltételek okozzák, hogy itt a lucfenyők nagyon lassan nőnek, évgyűrűik vékonyak, a farész kemény, így különösen alkalmas muzikális célokra. Lucfenyőből készítette hegedűit Stradivari, Amati és Guameri is.

Külső hivatkozások

  • Lucfenyő (Picea abies) (magyar nyelven). Faipar.hu. [2001. május 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 14.)
  • Lucfenyő (magyar nyelven). Berzsenyi.tvnet.hu. [2004. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 14.)
  • Picea abies és fajtái (magyar nyelven). Dendrológiai Alapítvány, 2006. május 12. [2007. december 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 14.)
  • http://www.tuja.hu/fenyok18.htm
  • http://www.kti.szie.hu/termeszetvedelem/tgabor/fajismeret/species/gymnospe/pice_abi.htm
  • http://www.sad4you.ru/articles/el_obyknovennaia_p_engicea_abies_p_engygmaea.htm (orosz)
  • Fenyő lap

Közönséges lucfenyő  (<span>Picea abies</span> 'Pyramidata')