A virágos kőris, más néven mannakőris (Fraxinus ornus) az olajfafélék családjába tartozó lombhullató fafaj. A „virágos kőris” nevet azért kapta, mert virágainak – a magas kőristől eltérően – sziromlevelei is vannak.

A virágos kőris általában 6–8 méter magasra nő meg, a legnagyobb példányok is legfeljebb 20 méteresek. Törzse szabálytalan alakú, általában görbe, szétágazó, gyakran egész alacsonyan villásodik; lombozata laza, szabálytalan. Lombkoronája laza, kerekded. Kérge fiatalon feltűnően sima, barázdák nélküli (ez segít a magas kőristől megkülönböztetni), idősebb korában rücskösen repedezik – színe világosszürkéről idővel feketésszürkére sötétedik.

Őszi lombja a sárgától a liláig sokféle színárnyalatban pompázik.

Világosszürke rügyei télen nemezesen szőrösek. A szürke csúcsrügyek nagyok, gúla alakúak, míg a szürkésbarna hónaljrügyek kisebbek, gömbölydedek, két pikkelyük van.

Sárgásfehér, dús bugavirágzata az új hajtások végén, laza, hófehér, pamacsszerű tollbokrétában nyílik, majd hamar lehullik. A virágok csészéje négyhasábú, négy, kb. 6 cm-es sárgásfehér sziromlevéllel, amik alapjuknál párosával összeforrtak. Termése 2-3 centiméter hosszú, lecsüngő, lándzsa alakú szárnyas lependék, kissé lekerekített csúccsal, beérve sárgás-barnás színű.

Leginkább a dolomitos, illetve mészköves területeket kedveli, közepesen tápanyagigényes. Hegyvidéki, fagyálló és az aszályt is jól tűrő fa.

Fiatalon árnyéktűrő, később fényigényes. Száraz–félszáraz termőhelyeken jellegzetes: gyakran találkozhatunk vele erdőszéleken, irtásokon, erdőkben pedig főleg a molyhos-, a kocsánytalan és a csertölggyel együtt nő. A tölgyesekben, bokorerdőkben állományalkotó lehet.

Virágai a lombfakadás után, április–júniusban nyílnak. Rovarok porozzák be. Termése októberben érik be.

Jól sarjadzik.

Feltűnő virágzata miatt Dél-Európában gyakran díszfának ültetik. A szárazságot, légszennyezést igen jól viseli.

Mivel törzsének átmérője és magassága is meglehetősen kicsi, erdészeti jelentősége alárendelt. Leginkább csak tűzifának alkalmas, de mivel gyorsan nő, már fiatalon terem és magról szaporodik, a kopár területek erdősítéséhez elegyfának ültetik. A szennyezett levegőt jól tűri, ezért az ilyen helyeken véderdők, erdősávok telepítésére igen alkalmas.

Az elegyfaként a hegyvidékekbe felhatoló példányok törzse gyakran szabálytalan alakú, hajlott, gyakran egész alacsonyan villásodik.