A 'Simonffy piros' egy magyar történelmi (téli) almafajta, mely egy régi debreceni családról kapta a nevét. Gyakran 'Cigányalma'-ként is emlegetik, bár ez az elnevezést több más sötétvörös almafajta esetében is alkalmazzák.

További régies és egyéb nevei: Bikaalma, Kékalma, Magyalné almája, Rother von Simonffy, Simonffy roth, Rouge de Simonffy.

Elsőrendű asztali- piaci és háztartási alma. Jól tárolható gyümölcsű, nem igényes, a betegségekre azonban érzékenyebb fajta.

 

Gyümölcse átlagosan legfeljebb középnagy, de sokszor kicsi (80 g), néha akár nagy is lehet; heterogén méretű, alakja kissé lapított gömb. Héja vékony, de erős, felszíne hamvas, ledörzsölve fénylő (nem viaszos). Alapszíne éretten halványsárga, melyen a fedőszín-borítottság (mosottság) közel 100 %-os mértékben sötétbordó, amin 20-30 %-ban ennél is sötétebb csíkozás figyelhető meg. A lenticellák (pontozottság) nem feltűnők, kicsik, számuk kevés.

A gyümölcs húsa tömött, de puha, színe fehér vagy zöldesfehér, közvetlenül a héj alatt rózsaszínes lehet. Bőlevű, íze édes–savas (igen cukros, finoman savanykás ízzel), igen kellemes, fűszeres, sajátos aromával.

Magháza nyílt, magvai épek. Leveleinek nyele a tövüknél pirossal színezettek.

 

A gyümölcsök szedési érettségüket szeptember közepén–végén, október elején érik el. Januártól márciusig kiválóan tárolható. A hűvös tájakon termett gyümölcse egészen májusig is eltartható.

 

Fája igen edzett, mely kezdetben erős növekedésű, felfelé törő habitusú; a termőre fordulást követően középerős növekedésűvé mérséklődik. Közepesen sűrű, gömb alakú, széthajló koronát nevel. A "T" terméshozási típusba tartozik.

Korán termőre fordul, rendszeresen és rendkívül bőven terem. Túlkötődésre és a gyümölcsök elaprósodására hajlamos, ezért ágrendszerét ritkítani kell.

Mindenféle alanyon mindenféle alakú fa kinevelésére alkalmas. A metszést jól bírja.

 

Virágrügyei viszonylag későn nyílnak, a késői fagyokat jól állják.

A termőhellyel szemben nem igényes, jó alkalmazkodóképességű fajta, így minden termőhelyen ajánlott. A betegségekre azonban fogékony.

 

(Források:

http://www.tuja.hu/alma.htm

http://barnaesfiai.hu/noveny/simonffy-piros

http://godolloikerteszet.hu/termek/simonffy_piros.html)

 

(Fénykép: www.faiskola.kigyos.net)

 

'Simonffy piros' alma (<span>Malus domestica</span> ''Simonffy piros'')

Hasonló növények

'Idared' alma (Malus domestica ''Idared'') 'Idared' alma (Malus domestica ''Idared'')
Az 'Idared' a 'Jonathan'-fajtacsoportba tartozik, a...

'Rajka' alma (Malus domestica ''Rajka'') 'Rajka' alma (Malus domestica ''Rajka'')
A 'Rajka' egy varasodás- és lisztharmat-rezisztens,...

'Téli banánalma' (Malus domestica ''Winter Banana'') 'Téli banánalma' (Malus domestica ''Winter Banana'')
A 'Téli banánalma' az USA-ból (Indiana)...

Összes 118 hasonló növény megtekintése »